A hazai fizetési sapka – valami Amerika? / Hungarian regulations on salary cap

[Please scroll down for the English version]

Talán a sportban tevékenykedők részére is kevésbe ismert, hogy a Sporttörvény rendelkezést tartalmaz a sportolóknak fizetendő juttatások alsó és felső mértékének meghatározásáról is. Ezen előírás tehát a köznyelvben fizetési sapkaként ismert intézményről rendelkezik. Jelen bejegyzésben bemutatásra kerül a fizetési sapka lényege, a Sporttörvény szabályozása és a kapcsolódó jogkérdések.

A fizetési sapka fogalma és lényege

A fizetési sapka eredetileg az észak-amerikai profi ligákban jelent meg, és ott jelenleg is alkalmazott módszer (pl. az MLS szabályozási rendszeréről lásd e bejegyzésemet). A fizetési sapka lénygében azt határozza meg, hogy egy csapat mennyi pénzt költhet a sportolói fizetésére. Alapfunkciójában a fizetési sapka olyan jogintézmény, amely a sportverseny kiegyensúlyozását és izgalmassá tételét szolgálja azáltal, hogy minden csapat részére könnyebbé teszi neves játékosok megszerzését és megtartását, azaz a tehetségek arányosabban oszlanak el az adott versenyrendszerben, mely ezáltal kiegyensúlyozottabbá és izgalmasabbá válik. A major ligákban a fizetési sapka szabályozásának több fajtája, kombinációja ismert, a Sporttörvény alább bemutatandó rendelkezése lényegében ötvözi magában a lehetséges verziókat.

A Sporttörvény szabályozása

A Sporttörvény szerint „a sportszövetség hivatásos, illetve vegyes (nyílt) versenyrendszerére vonatkozó szabályzatában meghatározhatja a hivatásos sportoló részére a sportszervezet részéről fizethető munkabér vagy megbízási díj és egyéb juttatások együttes alsó és felső határát, továbbá a részére fizethető igazolási, valamint átigazolási juttatások legalacsonyabb és legmagasabb mértékét, és a sportszervezet adott sportágban tevékenykedő összes hivatásos sportolója részére fizethető valamennyi juttatás alsó és felső határát.” Ez a szabály tehát három elemből áll össze, azaz a hazai sportszövetségek szabályzatukban rögzíthetik azt, hogy

  • a versenyrendszerükben résztvevő sportszervezetek egyes profi sportolóik részére sporttevékenységük ellentételezéseként milyen juttatásokat és milyen mértékben biztosíthatnak;
  • egy sportszervezet mekkora együttes összeget költhet valamennyi hivatásos versenyzőjének fizetésére; és
  • átigazolás esetében mekkora lehet a profi sportoló részére fizetendő “aláírási pénz” összege.

Gyakorlatilag előírható például az, hogy az érintett sportszervezet egy hónapban 20 millió forintot költhet összesen hivatásos sportolói fizetésére és az egyes sportolóknak fizetendő összeg fejenként nem haladhatja meg a 2 millió forintot, az aláírási pénz összege átigazoláskor pedig maximum 1 millió forint lehet. Egyébként tudomásom szerint nincs olyan sportszövetség, amely a Sporttörvény által kínált lehetőséggel ezidáig élt volna.

A hazai fizetési sapkával összefüggő kérdések

Fentiekből látható, hogy a hazai sportszövetségek – elsősorban egy szűk alsó és felső bérezési skála meghatározásával – jelentős mértékben csökkenthetik a sportszervezetek közötti versenyt, hiszen hasonló fizetések esetében nehezebb játékosokat elcsábítani vagy átigazolni és ezáltal egy nevesebb csapatot felépíteni és “eladni”. Kérdéses, hogy a gyakorlatban ez – elsősorban a sportszervezetek és sportolók érdekeit figyelembe véve a hazai piac tükrében – hátrányt jelenthet-e az érintett sportágban. Így egy esetleges fizetési sapka szabályzat a hazai Versenytörvény versenykorlátozó megállapodásokra vonatkozó előírásai alapján tesztelésre kerülhet. A Sporttörvény ugyanis csak azt mondja ki, hogy fizetési sapka szabályzat alkotható, azt azonban nem határozza meg, hogy annak pontosan mi legyen a tartalma, ill. hogy más jogszabályokkal – így különösen a Versenytörvénnyel – milyen módon kellene összhangban állnia.

Az ítélkezési gyakorlat és a jogtudomány mai állása szerint egyértelmű, hogy a sportszövetségek, sportszervezetek belső szabályalkotási mechanizmusaira az általános versenyjogi előírások is alkalmazandók. Mindazonáltal – ahogy az Európai Bizottság sportról szóló fehér könyvéhez csatolt kísérő dokumentum is megemlíti – az EU-s, ill. tulajdonképpen a nemzeti versenyjogi szabályok fizetési sapkára való alkalmazása – bár a külföldi jogirodalom már többször foglalkozott a kérdéssel – máig eldöntetlen. Észak-Amerikában a vonatkozó verseny- és munkajogi szabályok lehetővé teszik a fizetési sapka szabályzatok alkalmazását, bár kisebb-nagyobb támadások már érték ezeket a jogintézményeket is (lásd pl. bejegyzésemet az NFL vonatkozásában).

Tekintettel a Sporttörvény vonatkozó előírására, az szinte bizonyosnak vehető, hogy az ún. soft cap – mely szerint egy klub a bevétele meghatározott részét költhetné fizetésekre – a Versenytörvény értelmében már önmagában versenykorlátozó és egyedileg nem mentesíthető horizontális megállapodásnak minősülne. Ezzel szemben az ún. hard cap – mely szerint minden klub egy azonos, számszerűen megadott összeget adhatna ki sportolói fizetésekre – jogi sorsa meglehetősen izgalmas lenne. Ebben az esetben ugyanis már a szabályzat versenykorlátozó jellege is vitatható lehet, ill. a kimentésnek is jó esélyei lehetnek. Egyébként külön érdekességet nyújt az is, hogy a Sporttörvény szerint a fizetési sapka alsó határa is meghatározható, amely bizonyos vállalkozásokat már ab ovo kizárhat a sportversenyből és így a gazdasági versenyből is.

Fentiek tükrében kifejezetten érdekes lehet, hogy egy hazai sportszövetség vezet-e be fizetési sapkára vonatkozó szabályokat, hiszen így akár választ kaphatunk a magyar sportszervezetek, sportszövetségek státuszának, működésének, döntéseinek Versenytörvény alapján történő értékelésére is.

____________________________________________________________________________

The above Hungarian version of this note provides a brief overview in relation to the salary cap regulations of the Hungarian Sports Act, their practical implementations and the possible legal issues surrounding the introduction of a salary cap system by one of the Hungarian sports federations. For more information please contact me via email: peter.rippel.szabo@gmail.com.

Advertisements

Az észak-amerikai sportmodell / The North-American Model of Sports Organization

[Please scroll down for the English version]

Az NFL, az NBA vagy akár az NHL egyre növekvő népszerűségnek örvendenek hazánkban is. Szervezésben, lebonyolításban az említett észak-amerikai professzionális ligák több szempontból jelentősen eltérnek az ún. európai sportmodell piramisszerű felépítésétől. Jelen bejegyzésben ezen eltérések és a kapcsolódó gazdasági-jogi háttér kerülnek bemutatásra.

Joint venture-ök és franchise-ok

Az öt nagy észak-amerikai professzionális sportliga, a National Football League (NFL), a National Basketball Association (NBA), a National Hockey League (NHL), a Major League Baseball (MLB) és a Major League Soccer (MLS) ún. joint venture-ként funkcionál, mely egymástól független és egymással horizontális szinten lévő franchise-ok társulása, kvázi közös vállalkozása. Tulajdonképpen az egyes franchise-ok (csapatok) ilyen formában csak a ligától származtatott derivatív jogokkal rendelkeznek.

Gazdasági-piaci érdekeik érvényesítése végett a joint venture-ök külsőleg egységesen lépnek fel, és ezáltal elsősorban maga a joint venture mint gazdasági egység generál kereskedelmi bevételi lehetőségeket az egyes franchise-oknak. A franchise-ok tehát csak a pályán versenyeznek egymással, a pályán kívül egymás gazdasági érdekeinek előmozdítása végett szorosan együttműködnek a joint venture szervezeti keretei között. Ezt elősegítendő a joint venture több korlátozást ír elő franchise-ai számára, így például a salary cap (fizetési sapka), a játékosok szabadon való átigazolásának korlátozása, a draft rendszer vagy a luxusadók formájában. Az öt joint venture franchise-ai zárt rendszert alkotnak – az egyes franchise-ok a joint venture által meghatározott feltételek teljesítésével kvázi „bevásárolhatják magukat” az adott ligába –, az Európában ismert feljutás és kiesés a klasszikus értelemben itt nem használatos.

A jogi háttér

E joint venture-ök és franchise-aik struktúráját mindenekelőtt az egyes munka- és versenyjogi szabályozások kombinációja jellemzi. A fentebb írt munkajogi jellegű korlátozásokat (pl. maximum fizetések, átigazolási szabályok) a Clayton Act-ben és a Wagner Act-ben foglalt kivételes rendelkezések teszik lehetővé. Látható továbbá, hogy mindezen előírások erőteljesen korlátozzák az egyes franchise-ok közötti szabad gazdasági versenyt. A hatályos Sherman Act előírásai fényében a franchise-ok ilyen „társulása” versenyt korlátozó megállapodást jelent, azonban a ligák (és a jogirodalom egy részének) felfogása szerint a joint venture-ök vonatkozásában nem kartellről, hanem ún. single entity-kről van szó, és ezért pusztán „belső” és nem vállalkozások közötti összehangolt magatartásról beszélhetünk. Mindenesetre az amerikai bíróságok az általuk alkalmazott „unity of interest” teszt alapján egyelőre még nem osztják ezt a nézetet – még a legújabb liga, az MLS esetében sem, ahol pedig maga az MLS az egyes franchise-ok tulajdonosa –, hanem a ligák tevékenységét az általános versenyjogi szabályok szerint vizsgálják.

[Jelen bejegyzés alapjául James A. R.: Nafziger: ‘A Comparison of the European and North American Models of Sports Organisation’ (The International Sports Law Journal, July–October/2008) tanulmány szolgál, mely on-line elérhető itt.]

További érdekességek az észak-amerikai ligákkal összefüggésben

Kapcsolódó interjúm a nagy port kavaró NFL agyrázkódási perekről a The Business of Football honlapon:. Az agyrázkódásokkal kapcsolatos perek II. – Interjú Rippel-Szabó Péterrel

Kapcsolódó posztjaim:

___________________________________________________________________________

Popularity of watching live coverage of NFL, NHL or NBA has steadily grown in Hungary in recent times. Viewers and fans may know that there are some significant differences between the European and North-American models of sports organisation. Whereas European sports are based on the so called ‘pyramid structure’, the North-American professional leagues are classified as a joint ventures of separate and partially independent franchises. This note briefly describes the system of joint ventures and franchises, the impact of the Clayton, Wagner and Sherman Acts on the North-American professional leagues as well as ‘the single entity’ theory and ‘unity of interest test’.

The note is based on the article ‘A Comparison of the European and North American Models of Sports Organisation’ written by James A. R.: Nafziger (The International Sports Law Journal, July–October/2008). The article is accessible on-line here.]

My recent interview in English on the NFL concussion litigation on the website ‘The Business of Football’: The concussion litigation II. – Interview with Péter Rippel-Szabó

My related posts in English:

MLS salary cap rules: to pay the stars or not to pay the stars?

The North-American Major League Soccer (MLS) has recently overtaken the NBA and NHL as the third most popular professional sports league in the US in terms of total attendance and its attendance figures are passing 4 million for this year. Despite these facts, MLS clubs struggle to attract football starts at their peak to the league. Of course, aging starts, like Thierry Henry or David Beckham, are still able to do some magic.

This problem of MLS, among others, may root in its ‘salary cap’ rule. In general salary cap is a limit on the amount of money a team can spend on its player salaries. The salary cap aims at keeping overall costs down and ensuring parity between teams, so that wealthy teams cannot entrench dominance by signing more top players than their rivals (like they tend to do in Europe).

In the MLS the limit exists as a per-player limit and as a total limit for the team’s roster. Pursuant to the 2012 MLS Roster Rules a team roster is comprised of up to 30 players. Players occupying roster spots 1-20 count against the club’s 2012 salary budget of $2,810,000 (a slight increase of $135,000 compared to 2011) and are referred to collectively as the club’s Salary Budget Players. There are some specific rules for roster spots 19-30. Players occupying roster spots 1-24 earn at least $44,000 and players occupying roster spots 25-30 earn at least $33,750 in 2012. The maximum budget charge for a single player is $350,000. The current limit was negotiated as part of the 2010 Collective Bargaining Agreement between MLS and the MLS Players’ Union. In 2012 the salary cap is $2,810,000 for each club with an automatic five percent increase each year until the end of the 2014 season.

Although parity is ensured among MLS teams inter alia due to the above salary cap rules, it is obvious that MLS clubs cannot compete with leading European clubs when it comes to signing real stars. Additionally, promising youngsters continue to leave for Europe, as they are tempted through the money offered by wealthier European clubs.

In order to mitigate the abovementioned effects of the salary cap rules, the designated player rule was adopted as part of the salary cap regulations as of the 2007 season. This rule allows each club to freely sign two players that would be considered outside of the team’s salary cap. Moreover clubs are allowed to purchase a third designated player slot for a one-time fee of $250,000 that will be dispersed in the form of allocation money to all clubs that do not have three designated players. In 2012 a designated player’s salary budget charge is $335,000, unless the player joins his club in the middle of the season, in which case his budget charge is $175,000. However, taking a look at the current list of designated players, it can be concluded that no real star at his peak is plying his trade in the MLS.

In the light of the above, MLS should decide whether it continues to go down the American way of developing sports leagues or it tries to approximate its rules to that of European football. So MLS may reconsider its salary cap rules in the near future in order to attract star players at their peak. A future amendment (or more radically an abolishment) of the rule, however, may raise serious legal consequences and compromise the MLS more or less acknowledged ‘single entity’ status, which could serve as a reason for opening investigations into the remaining anticompetitive measures employed by the league (further on these issues see this article). Besides, the MLS season could be adjusted to the European calendar. This change cloud make easier to sign excellent players, since the MLS season was kicked off in autumn as it happens in most European leagues. Maybe, MLS should recognize that, in contrast to its counterparts NFL, NHL, NBA and MLB, it is not the best league in its sport in the world. Summarized, the salary cap rule in this form seems to hinder MLS’s further expansion and the attraction of soccer stars.

However, taking a look at the other side of the coin, there might be no need for extensive amendment of the MLS salary cap rules as a kind of salary cap is going to be introduced in the English Premier League… (On the most important legal issues see this article.)