Beszámoló az első CEE labdarúgó konferenciáról

Előadóként és résztvevőként az első közép-kelet európai labdarúgó konferencián jártam Szarajevóban a múlt héten. Pár gondolatban megosztom a konferenciáról szerzett benyomásaimat és az általam leszűrt tanulságokat, hasonlóan a LawInSport konferenciáról írt bejegyzésemhez.

A konferenciáról

A konferenciát Sabrina Buljubasic – az FK Sarajevo labdarúgó csapatának ügyvezetője -, Marketa Haindlova – a Cseh Labdarúgók Szövetségének képviselője – és Dev Kumar Parmar – angol ügyvéd és az ISDE (nemzetközi sportjogi mesterképzés) igazgatója – szervezte. A konferencia volt az első, kizárólag a labdarúgás fejlesztésének dedikált kongresszus a régióban. Külön hangsúlyt kaptak a futballal kapcsolatos szabályozások, pénzügyi és technikai témakörök a régió labdarúgása képviselőjének szemszögéből, valamint az ismeretek megosztásán keresztül a labdarúgás edukációjának és fejlődésének teljes támogatása a térségen belül. Érdekes volt hallani és beszélgetni arról, hogy

  • miként működik a labdarúgás a környező országokban (és hogy ez egyébként mennyiben releváns hazánk szemszögéből)
  • a régió sportdiplomáciai szempontból miként illeszkedik a labdarúgás globális közösségébe, milyen alternatív megoldások segíthetik elő a régió helyzetét a nemzetközi labdarúgás világán belül,
  • milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a labdarúgás szociális és közösségépítő erejének a labdarúgás fejlesztése érdekében történő felhasználására,
  • régiónk országai egymáshoz hasonló problémákkal és kihívásokkal szembesülnek.

A kulcsüzenet összességében az edukáció, az átláthatóság és a közös fellépés szükségességének előtérbe helyezése volt. A konferencián elhangzott előadások és panelbeszélgetések témái, valamint az előadók megtekinthetők a konferencia honlapján.

A konferencia a saját szemszögemből

Különösen megtisztelve érzetem magamat, hogy a közép-kelet európai régiót befektetési szempontból megvitató panel tagjaként megoszthattam véleményemet a hazai szabályozásról, így különösen a magyar sporttörvény labdarúgást érintő előírásairól, a labdarúgást körülvevő adózási szabályokról, a nemzetközi sportszövetségekre vonatkozó új  és egyedi sporttörvényi és adójogi előírásokról, valamint a labdarúgás bevételi struktúrájáról, végül összességében a kapcsolódó tényleges tapasztalatokról és arról, hogy ezek a régióra nézve milyen relevanciával bírnak.

Emellett – mint minden más konferenciához hasonlóan – külön öröm volt, hogy a meglévő személyes kapcsolataimat tovább mélyíthettem, valamint rendkívül sok új kapcsolatot építhettem.

A tanulságok

A konferencián hallottak, azt ott folytatott beszélgetések megerősítették bennem az alábbi gondolatokat, tanulságokat:

  • Az edukáció, a transzparencia és egymás támogatása kulcsmozzanat a régió labdarúgása fejlesztésének érdekében.
  • A labdarúgást érintő szabályozások tényleges átültetése és alkalmazása elengedhetetlen és szükséges.
  • A további konferenciák, az ismeretek megosztása és összehangolt intézkedések meghozatala kiemelt fontossággal bír a régió szempontjából, ideértve alternatív szabályozások kidolgozását is.
  • A labdarúgás világát, valamint nemzetközi és lokális szabályozását ismerő üzleti és jogi tanácsadókra fontos feladat vár nem csak a jövőben, de már a jelenben is.

Fentiek mellett speciális élmény volt az FK Sarajevo hazai meccsének megtekintése úgy, hogy – különböző okok miatt – az öltözőből érkeztem, és a pályát megkerülve az ötvenedik perc körül ültem be a VIP szektorba.

Bármilyen kérdés estén szívesen állok rendelkezésre az elérhetőségeimen.