Sportszervezetek: élesedő határidők az Új Ptk.-val és a kötelező szabályzatalkotással összefüggésben

A sportegyesületeknek, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványoknak és a sportszövetségeknek hamarosan az Új Ptk. szerint szükséges továbbműködniük, a korlátolt felelősségű társaságoknak erre konkrét határidő is van. A sportszövetségeknek kevesebb, mint húsz napja maradt arra, hogy új szabályzatokat alkossanak és ezáltal megfeleljenek a Sporttörvény követelményeinek.

Az Új Ptk.-val kapcsolatban felmerülő határidők

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény már 2014. március 15-én hatályba lépett. Az Új Ptk. előírásai – ahogy ezt korábban már a blogon bemutattam ittitt és itt – számos helyen különböznek a korábban hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény előírásaitól. A változások átültetése szempontjából könnyebbséget jelent(ett) a sportegyesületeknek, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványoknak, a sportszövetségeknek és a sportvállalkozásoknak (azaz a korlátolt felelősségű társaságoknak és a részvénytársaságoknak), hogy a jogszabály részükre átmeneti időt biztosított az Új Ptk. szerinti továbbműködésre.

A határidő a sportszervezetek egy részét (a hárommillió forint törzstőkével már korábban rendelkezett kft.-ket, valamint az rt.-ket) érintően már korábban, 2016. március 15-én már lejárt.

A jelenleg kevesebb, mint hárommillió forint törzstőkével rendelkező kft.-k részére az Új Ptk. szerinti továbbműködésre előírt végső határidő hamarosan lejár: az ilyen korlátolt felelősségű társaság legkésőbb 2017. március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről az Új Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat.

sportegyesületeknek, az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványoknak és a sportszövetségeknek – amennyiben 2014. március 14-e előtt jöttek létre és még nem döntöttek az Új Ptk. szerinti továbbműködésről – a 2017. január 1-jét követő első létesítő okirat módosítással együtt kötelesek a létesítő okirataiknak mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg az Új Ptk. szabályainak és egyúttal dönteniük kell az Új Ptk. szerinti továbbműködésről.  Tehát ebben az esetben nincs konkrét határidő (a korábban előírt 2016. március 15-ei és 2017. március 15-ei határidők a legújabb jogszabály-módosítás szerint már nem irányadók). Mindazonáltal figyelemmel kell lenni arra, amennyiben például az érintett sportszervezet székhelye, elnökségének, felügyelő bizottságának létszáma vagy közhasznúsági státusza megváltozik, akkor nem elég ezt átvezetni a létesítő okiraton, hanem egyúttal határozni kell az Új Ptk. szerinti továbbműködésről és felül kell vizsgálni a létesítő okirat azon előírásait, amelyek nem felelnek meg az Új Ptk.-nak.

Mit jelent az Új Ptk. szerinti továbbműködés a gyakorlatban?

Az érintett sportszervezet legfőbb (döntéshozó) szervének határozatban kell kimondania, hogy az Új Ptk. előírásai szerint működik tovább, illetve a létesítő okiratot módosítania kell oly módon, hogy abban ne legyen az Új Ptk. követelményeinek meg nem felelő előírás. A gyakorlatban a legegyszerűbben ezt úgy oldható meg, hogy a sportszervezet egy teljesen új létesítő okiratot fogad el a korábban hatályban lévő helyett. Ezzel egyrészt időt lehet spórolni, hiszen ebben az esetben nem szükséges mondatonként átvizsgálni a létesítő okiratot, másrészt jelentősen csökkenthető annak az esélye, hogy az eljáró bíróság hiánypótlást bocsát ki, hiszen egy teljesen új, az Új Ptk. logikája szerint felépített létesítő okirat jobban átlátható és átolvasható, illetve kevés eséllyel tartalmazhat az Új Ptk.-val összhangban nem álló előírásokat.

Milyen szabályzatokat, meddig és hogyan kell megalkotniuk a sportszövetségeknek?

2017. január 1-jén – ahogy azt szintén bemutattam – átfogó módon módosult a sportról szóló 2004. évi I. törvény. A módosítások konkrét feladatokat is előírtak a sportszövetségek részére: a Sporttörvény 45 napos határidővel, azaz legkésőbb 2017. február 15-ig kötelezővé teszi a sportszövetségek számára etikai és gyermekvédelmi, valamint sportegészségügyi szabályzatok megalkotását. Utóbbinak tartalmaznia kell különösen a sportsérülések megelőzésére, a sportegészségügyi ellátás biztosítására és a sportbiztosításra vonatkozó sportági előírásokat is.

Fenti szabályzatok megalkotása mellett a sportszövetségek kötelesek módosítani az igazolási (nyilvántartási) és átigazolási szabályzatukat olyan előírásokkal, amelyek tartalmazzák a versenyzők sporttevékenységére és érdekvédelmére vonatkozó szakmai előírásokat is. Erre a feladatra a jogszabályok konkrét határidőt nem írnak elő. Ennek hiányában a legvalószínűbb jogértelmezés az, hogy e módosítás határideje szintén 2017. február 15.

Ha fenti szabályzatok megalkotása és módosítása a sportszövetség alapszabálya szerint a közgyűlés (vagy küldöttgyűlés) hatáskörébe tartozik, úgy a közgyűlést (küldöttgyűlést) össze kell hívni és gondoskodni kell a szabályzatok közgyűlésen való elfogadásáról. Ha a szabályzatok megalkotása elnökségi hatáskörbe tartozik, azok elfogadásáról elnökségi ülésen szükséges dönteni.

Mi történhet, ha a sportszervezetek nem tesznek eleget a fenti kötelezettségeiknek?

A sportegyesületek, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványok és a sportszövetségek esetében az ügyészség törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhet és ennek eredményeként a bíróság összehívhatja a legfőbb szervet vagy végső esetben meg is szüntetheti az érintett sportszervezetet. A korlátolt felelősségű társaságok esetében a cégbíróság kezdeményezhet törvényességi felügyeleti eljárást és az érintett kft.-t vagy annak ügyvezetőjét többek között pénzbírsággal sújthatja vagy felügyelő biztost rendelhet ki.

Fentiek mellett üzleti szempontból fontos lehet az, hogy a sportszervezetek már az Új Ptk. szerint működjenek, hiszen szponzori, támogatási szerződések tárgyalásánál vagy pályázatok esetében kiemelt körülmény lehet az, hogy az érintett sportszervezet a hatályos jogszabályokkal összhangban, átláthatóan és azokat kellő időben követve működik.

A fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdés esetén szívesen állok rendelkezésre az elérhetőségeimen.

A Daily Fantasy Sports jogi hátteréről – Legal aspects of Daily Fantasy Sports

[Please scroll down for the English version]

A Daily Fantasy Sports (“DFS”) – magyarul kb. “naponta játszható fantáziajátékok” – az utóbbi években egyre inkább elterjedőben vannak elsősorban az USA-ban és az Egyesült Királyságban. A DFS-sal foglalkozó vezető hírportálok szerint a DFS játékok hamarosan világszerte – így Európában is mindenhol – rendkívül népszerűek lesznek. Jelen posztban bemutatom a DFS játékok lényegét és a működésükhöz kapcsolódó legfontosabb jogkérdéseket.

Mi a DFS?

Az online működő DFS lényege, hogy a versenyző egy létező sportbajnokság (pl. NBA, NFL, Premier League) játékosaiból egy fantázia csapatot állít össze az érintett DFS játék meghatározott szabályai alapján. A játék során a versenyző csapata a fantázia csapatba választott játékosok valós, pályán mutatott teljesítményéből összeállított statisztikái alapján pontokat gyűjt, azaz a fantázia csapat összpontszámát az egyes játékosok valós teljesítménye határozza meg. A nyertes a versenyzők közül az, akinek a fantázia csapata a legtöbb pontot gyűjti. A DFS két fő szempontból különböznek a korábban ismert, “tradicionális” fantáziajátékoktól:

  • A versenyzők nem egy teljes idényen keresztül versenyeznek egymással, hanem csak egy adott játéknapon, napon vagy hétvégén, azaz egy verseny akár pár óra alatt is lezajlik.
  • A DFS játékok legtöbbje meghatározott belépési pénzösszeg megfizetésével játszható és a legjobb versenyzők meghatározott pénzösszegeket nyerhetnek.

A legismertebb és legnépszerűbb DFS játékok az USA-ban érhetők el, azonban már kezdnek átgyűrűzni Európába is, elsősorban az Egyesült Királyságba.

A DFS-hez kapcsolódó legfontosabb jogkérdések

Egy DFS játék elindításakor jogi szempontból több körülményt érdemes figyelembe venni és mérlegelni. Ezek közül a legfontosabbak az alábbiak:

  • A versenyszervezővel való együttműködés: A DFS játék szolgáltatójának mindenekelőtt a játékportfóliójába tartozó versenyrendszerek, bajnokságok DFS játék céljára való felhasználására jogosultnak kell lennie. Az erre vonatkozó engedélyt a versenyrendszer szervezőjétől szükséges beszerezni. A versenyrendszer szervezője a legtöbb esetben az érintett sportszövetség. A felhasználás engedélyezésére irányuló szerződésben a felhasználás módjára irányuló előírások mellett érdemes figyelni arra is, hogy a felhasználást engedélyező versenyszervező az általa szervezett versenyrendszer(ek)ben résztvevő sportszervezetek és sportolók nevének, teljesítménynek, képmásának, jelvényeinek hasznosítására megfelelően jogosult legyen (erről általában a sportszövetségek szabályzatai és a sportszerződések tartalmaznak előírásokat). Továbbá a felhasználási szerződésben arról is ajánlott rendelkezni, hogy egy érintett játékost vagy csapatot milyen formában, hányszor lehet megjeleníteni a DFS játékban, hogy az a játékos vagy csapat imázsának használatával vagy a kapcsolódó marketingszerződésekkel összhangban történjen.
  • A statisztikai adatok biztosítása: A DFS játék szolgáltatójának a DFS játék alapjául szolgáló statisztikát biztosító társasággal kötendő szerződés során a statisztikai adatok továbbítására és felhasználására vonatkozó rendelkezések megfelelő szerződéses szabályozása mellett érdemes meggyőződnie arról is, hogy a társaság az érintett DFS játék versenyszervezőjével kötött megállapodás alapján milyen statisztikákat készíthet és ezeket a DFS játék szolgáltatójának hogyan adhatja tovább.
  • Szabályozási (szerencsejáték) kérdések: A DFS játék szabályozási háttere vonatkozásában először is azt szükséges megvizsgálni, hogy a DFS játék szerencsejátéknak minősül-e azon ország jogszabályai szerint, amely fogyasztói részére a DFS játék elérhetővé válik. Általánosságban egy DFS játék akkor nem minősül szerencsejátéknak, ha a versenyzők képességei inkább meghatározzák a DFS játék végeredményét, mint maga a szerencse. Ez kiemelten fontos kérdés, hiszen amennyiben szerencsejátékról van szó, a DFS játék szolgáltatójának a szükséges hatósági engedélyeket be kell szereznie, valamint működése során több, szerencsejáték-üzemeltetésre vonatkozó jogszabályt (például adózás, játékosok életkorának ellenőrzése, pénzmosási szabályok) be kell tartania. (Az USA-ban például az irányadó jogszabály nem mondja ki kifejezetten, hogy a DFS játékok nem minősülnek szerencsejátéknak, de nem is tiltja azokat.) Összességében a határmezsgye a szerencsejátéknak minősülő és annak nem minősülő játék között igen keskeny, ez a jogkérdés tulajdonképpen esetről-esetre az érintett DFS játék konkrét szabályainak ismeretében ítélhető meg. Üzleti szempontból gazdaságosabb, jogi szempontból biztonságosabb megoldás lehet, ha a DFS játék szolgáltatója együttműködik távszerencsejáték üzemeltetésére már engedéllyel rendelkező szolgáltatóval. Ebben az esetben azonban érdemes pontosan megvizsgálni, hogy az együttműködő szolgáltató engedélye lehetővé teszi-e DFS játék üzemeltetését is, és maga az együttműködés milyen kockázattal jár a DFS játék szolgáltatója számára (például ha a partner engedélye lejár, visszavonásra kerül vagy arról később kiderül, hogy az nem alkalmas DFS játék működtetésére).
  • A működéshez kapcsolódó egyéb kérdések: A DFS szolgáltatójának – adott esetben a szerencsejáték üzemeltetéséhez kapcsolódó kötelezettségeken túl –  további követelményeket is érdemes figyelembe vennie. Ilyen például a versenyzők személyes adatainak és személyiségi jogainak kezelése és továbbítása, a direktmarketing lehetőségei, a DFS játékhoz kapcsolódó szerzői jogi jogkérdések kezelése, továbbá az ÁSZF irányadó jogszabályokkal való összhangba hozása.

________________________________________________________________________

Daily Fantasy Sports (“DFS”) have recently become very popular both in the US and the UK. According to market reports the “DFS fever” will spread accross Europe sooner than later. In the above Hungarian version of the article I have provided insight into the most intriguing legal issues of launching a DFS game. These issues include (i) the content of the licensing agreement to be concluded with the rights holder of the underlying sports competition; (ii) content of the agreement with the data management company who is providing live data; (iii) regulatory issues in particular if the DFS game at hand constitutes a game of chance instead of being a game of skill; (iv) further issues such as data protection, image rights of participants, copyright and GTC.